
Borszéki György
ÉRINTETT ÉDESAPAKözgazdász vagyok, három gyermek édesapja.
Második gyermekünk születését követően 3 héttel derült ki súlyos betegsége: neuroblastoma, áttét volt a májon, csontvelőben.
Embert próbáló időszak következett, az addigi éltünk teljesen átrendeződött. A következő másfél évet kórházban töltöttük. Mindent Gyurci gyógyulásának rendeltünk alá, csak ez volt a fontos, valamint az, hogy a kislányunk, Virág minél kevesebb terhet kapjon ebből az egészből.
Hét közben egyedüli családfenntartóként dolgoztam és otthon is helyt kellett állnom, esténként a kislányunk „anyukája-apukája” voltam. Hétvégenként pedig beköltöztem két napra a kórházba, hogy a kisfiunkkal is lehessek, minden másodpercért hálás voltam, amit vele tölthettem.
Gyurika ma - a Gondviselőnek és az orvosoknak, nővéreknek hála- makkegészséges, életvidám, nagyon eleven kisfiú.
Úgy éreztem, hogy valamit viszonoznunk kell abból a sok jóból, amit kaptunk, ezért évek óta önkéntesen is segítem a daganatos gyermekek ügyét. Azért tartottam fontosnak, hogy csatlakozzak az Érintettek Egyesülethez, mert úgy gondolom, hogy mi tudunk és szeretnénk segíteni azoknak, akik most szembesülnek ezzel a szörnyű betegséggel, hiszen mi magunk is ezt az utat jártuk. Együtt könnyebb…