1szazalek button

Kövess minket a Facebookon!

Kik vagyunk

Kozó Viktor

Gyógyult fiatal

1998 februárjában lettem érintett. Rhabdomyosarcoma támadta meg a szervezetem, azon belül is a bal arcomat. Ez egy rosszindulatú lágyrészdaganat. 1999-ben már elkezdte megtámadni a kisagyat, emiatt az orvosaim a kemoterápiai kezelés mellett döntöttek és ennek hatására ezen év nyarára fel is szívódott a betegség. Azóta tünetmentesen és egészségesen élek, teljes életet.

Az időszakról, amikor beteg voltam kevés emlékem maradt, de azok is inkább pozitív töltetűek, hála a rettentő kedves Nővéreknek és Orvosoknak, akik mindig próbáltak mosolyt csalni az arcunkra.

Amióta meggyógyultam, igazolt labdarúgó vagyok. Rengeteg szép sikert értem el (Utánpótlás válogatott, felnőtt futsal válogatott, sok-sok érem, különdíj), amely talán az előéletemnek is köszönhető, hiszen mindennap emlékeztet az a másfél év arra, hogy becsüljük meg az életet és sosem szabad feladni, semmit!

Sikeres érettségi után Ausztriába költöztem, a sport és az egyetem miatt is, amelyet októberben szeretnék elkezdeni.

Az Érintetteken keresztül szeretnék segíteni, olyanoknak, akik szembekerülnek hasonló nehézségekkel az életük folyamán. Ez nem egyszerű, de a legjobb példaként talán mondhatom, hogy mindig van remény!
Nekem már sikerült, másoknak is sikerülni fog!

Kapcsolat

Név

Érintettek Szülői Egyesület a Daganatos Leukémiás és Gyógyult Gyermekekért

Telefonszám

06 30 286 6488

Adószám

18744107-1-41

Bankszámlaszám

11708104-21093140

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Szeretnél tájékoztatást kapni programjainkról, híreinkről?