Idén is megrendezésre kerül az Érintettek Díjátadó Ünnepség, melynek keretében szeretnénk kifejezni a hálánkat három olyan gyógyítónak, akik kiemelkedően sokat tesznek a daganatos és leukémiás gyermekekért és családjukért. Fontosnak tartjuk, hogy ők is tudják, érezzék, hogy elismerjük a munkájukat, és hálásak vagyunk odaszánt tevékenységükért, mellyel a gyermekek gyógyulását segítik, és elviselhetőbbé teszik családjuk számára is ezt a nehéz időszakot.
🏅Orvos kategória: – DR. KOVÁCS GÁBOR – a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegének hematológusa, a Semmelweis Egyetem tanszékvezetője
🏅Segítő kategória: – KOVÁCS EMESE – a Szent László Kórház gyermekápolója
🏅Különdíj: – NÉMETHNÉ TÓTH SZILVIA – az Érintettek Egyesület alelnöke, Szent László kórház mentálhigiénés lelkigondozója, evangélikus lelkész
A díjátadó ünnepség 2023. november 26-én, vasárnap délután 16 órakor kerül megrendezésre a budapesti Barabás Villában, ahol gyógyult gyermekek fellépése, közös gyertyagyújtás, kötetlen beszélgetés, és egy kis szeretetvendégség várja mindazokat, akik szeretnének részt venni rajta.
A részvétel ingyenes, de kérünk szépen emailen jelezni a részvételről az erintettekegyesulet@gmail.com címen. Szeretettel várunk mindenkit!
Az esemény megvalósulását a Kulturális és Innovációs Minisztérium és Családbarát Magyarország támogatja, ezúton is köszönjük nekik!