Muszáj pozitívnak lenni és küzdeni – Lívia története

Muszáj pozitívnak lenni és küzdeni – Lívia története

„Gondoltam, na, majd én megmutatom, hogy egy évnél hamarabb is meg lehet ebből gyógyulni.

Kinevettem a főorvost, mikor azt mondta, a falhoz fognak lökni a kemoterápiával, hiszen annyi kemény edzésen részt vettem már, fájt itt-ott rettentően sérülés vagy izomláz miatt. 

Aztán jött a hidegzuhany…

 

Az első tíz napban nem érzékeltem különösebben semmit, viszont ami utána jött, mikor elkezdte a kezelés gyilkolni a szervezetemet… Nehéz volt azt is megélni, hogy azoktól, akik kezeltek, hónapokig nem kaptam pozitív híreket. Úgy éltem a napjaimat, hogy nem tudtam, mi lesz a következő percben, nem láttam a fényt az alagút végén.”

„Nem gondolom, hogy ennél nagyobb probléma érhet az életben, ezért nem félek semmitől. Ami nem biztos, hogy jó, mert sokkal óvatosabbnak kellene lennem, de én most jól érzem magam. A hasonló helyzetben lévőknek azt tudnám üzenni, hogy muszáj pozitívnak lenni és küzdeni, mert ha valaki úgy veszít, hogy nem küzdött, az a legrosszabb, amit csak tehet.”

 

Gereben Lívia
magyar női kosárlabda-válogatott tagja
2019-ben kezelték leukémiával

Facebook
LinkedIn