Vizsgálatok
A gyermekkorban diagnosztizált daganatos betegségek kezelése nem csupán a „betegséget legyőzni” jelenti – az út során és azt követően is számos vizsgálat válik szükségessé annak érdekében, hogy a gyógyulás mellett a testi-lelkierő is megfelelően regenerálódhasson. Ezen az oldalon összegyűjtöttük azokat a legfontosabb vizsgálóeljárásokat – mint a vér- és csontvelővizsgálatok, képalkotó eljárások, genetikai vizsgálatok és kontrollvizsgálatok –, melyek a gyermekdaganatok diagnózisában, kezelésében és követésében kulcsszerepet játszanak.
Az áramlásos citometriai vizsgálatot jelenleg leukémiák, egyes limfómák, immunbetegségek diagnózisában és az ún. minimálismaradék-betegség (MRD) követésére használjuk. A vizsgálat elvégzéséhez a betegtől levett vérre vagy csontvelőre van szükség.
A vizsgálat során a mintákban egészséges és leukémiás fehérvérsejtekre jellemző sejtfelszíni molekulákat (ún. markereket) keresünk és festünk meg speciális fluoreszkáló festékkel.
Egy műszer segítségével akár egymillió fehérvérsejtet egyesével átáramoltatnak egy érzékelőn, amely minden egyes sejt méretét, fényáteresztő képességét és a speciális festődését megméri.
Képalkotó vizsgálat, amely – hasonlóan a röntgenvizsgálathoz – röntgensugárnyalábbal vizsgálja a test egy adott szeletét. Ugyanakkor a röntgennel ellentétben a CT rövid idő alatt számtalan irányból lefényképezi a vizsgált testszeleteket. A kapott eredményekből a számítógép készít egy keresztmetszeti képet a szervezet vizsgált részéről. Előnye, hogy percek alatt elkészül. A tüdőszövetek és az érrendszer vizsgálatára a legalkalmasabb vizsgálóeljárás. Hátránya, hogy viszonylag jelentős sugárterheléssel jár, melynek mértéke azonban (a berendezések fejlődésével) jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben.
A gyermekonkológiában elsősorban tüdőáttétek, gombás eredetű és egyéb tüdőbetegségek vizsgálatára alkalmazzák. Bizonyos daganattípusok esetében kontrasztanyag adásával kiegészítve növelhető a vizsgálóeljárás érzékenysége.
A gyermekonkológiai képalkotó vizsgáló eljárások egyik fajtája a csont-izotópvizsgálat. A vizsgálat lényege, hogy bizonyos, kismértékben sugárzó anyagok (izotópok) vénás beadás után a csontrendszer azon területein gyűlnek össze (dúsulnak), ahol a csontépülésért felelős sejtek (osteoblast) fokozott működést (aktivitást) mutatnak. Fokozott izotópdúsulást mutathat az egészséges csontok növekedési zónája gyermekkorban, eltört csontok a gyógyulás során, a gyulladt csontterületek (osteomyelitis) vagy egyéb okok miatt fokozott terhelésnek kitett csontterületek is.
A csontok belsejében található a csontvelő; itt képződnek a keringő vér alkotórészei (vörösvértestek, fehérvérsejtek, vérlemezkék). A csontvelővizsgálat eredményeként megtudhatjuk, van-e bármilyen oka annak, hogy a vér valamely alkotórésze kóros formát mutat, illetőleg mennyisége az egészségesekhez mérten több vagy kevesebb. Emellett választ kaphatunk arra is, hogy vannak-e a csontvelőben idegen vagy beteg sejtek.
Legtöbbször egyetlen sejt génállományának (DNS-ének) valamilyen hibája vezet a daganatok kialakulásához, és a szervezet többi, egészséges, ún. testi sejtjeiben nem lelhető fel ez a génhiba. A daganatok kisebbik részénél a beteg szervezetének egészséges sejtjeiben is jelen van az a génelváltozás, amely a daganat kialakulásához vezetett. Ezt a kórállapotot nevezzük genetikai prediszpozíciós szindrómának. A géndiagnosztikai eljárások jelentős fejlődésen mentek keresztül az elmúlt időszakban, ennek eredményeként a felismert esetek száma számottevően növekedett, azonban továbbra is 10 százalék alatt van. Létezik olyan daganattípus, amelynél az esetek több mint felében igazolható az eltérés, és van olyan is, amelyiknél nem ismert ilyen összefüggés. A vizsgálat szükségességét a daganat fajtája és a hátterében esetlegesen felmerült géneltérés határozza meg.
A daganatos betegek kezelése során rendszeres, hetenkénti ellenőrzésük javasolt a kezelőorvosnál a terápia mellékhatásainak és a daganatellenes hatásnak a szoros megfigyelése céljából. Ezek a kontrollvizsgálatok legtöbbször vérvételből, orvosi vizsgálatból és esetenként képalkotó (MR-, CT-, izotóp-, UH-, RTG-) vizsgálatokból állnak.
A kezelés alatt leginkább a vérképzést és a fertőzéses tüneteket kell figyelni, mert a rövid távú (egy–hat héten belüli) következményként kialakuló alacsony vérlemezke- (trombocitopénia), vörösvértest- (anémia, vérszegénység) és fehérvérsejtszám (neutropénia) életet veszélyeztető szövődményekkel járhat. Emellett minden egyes kezelési blokk megkezdése előtt fontos lehet az egyes szervek megfelelő állapotának a felmérése. Ennek megfelelően szükség van máj- és vesefunkciós vérvizsgálatok és olykor szívultrahang-vizsgálat elvégzésére is.
A központi idegrendszerünk, amelynek fő részei az agy- és gerincvelő, a megfelelő védelem érdekében egy védőfolyadékban lebeg. Ezt a folyadékot agyvíznek, idegen szóval likvórnak hívjuk. Az agyvíz az agy belsejében elhelyezkedő agykamrákban termelődik, majd egy meghatározott útvonalon, a gerinccsatornát is megjárva az agy külső felszínére jut, ahol felszívódik és eltűnik. Egyes betegségek esetében az agyvízben különleges sejtek és egyéb anyagok jelenhetnek meg vagy szaporodhatnak fel. A lumbálás az agyvíz sejtjeinek és egyéb alkotórészeinek vizsgálatára szolgál, amely információt adhat a központi idegrendszerünket érintő betegség természetéről.
A MIBG (a meta-jodo-benzil-guanidin nevű anyag rövidítése) egy képalkotó vizsgálatot jelent, amelynek során egy kismértékben sugárzó anyagot (izotóp) adnak be vénásan a gyermek szervezetébe. Ennek az anyagnak a jellemzője, hogy a neuroblastomás (és más ún. neuroendokrin daganatos) betegeknél a szervezet azon részein halmozódik fel, ahol daganatszövet van jelen. A vizsgálatot (az előzetesen szövettanilag bizonyított neuroblastomás betegeknél) a betegség kiterjedésének vizsgálatára használják. A neuroblastomás betegek tizedénél a daganatszövet nem halmozza az izotópot, így az ő esetükben ha a vizsgálat kezdetben negatív eredményt mutatott, akkor nincs értelme a későbbi ismétlésnek. Náluk PET-CT-vizsgálatot vagy a csontrendszer érintettségének célzott vizsgálatára csont-izotópvizsgálatot érdemes végezni.
A minimális reziduális betegség (MRD; újabban „mérhetőmaradék-betegségnek” is nevezik) főleg leukémiáknál és limfómáknál használt fogalom; a kezelésre adott terápiás válasz meghatározásának mai, pontos módszere, melynek során a vérből vagy a csontvelőből állapítják meg a még életben lévő kóros, daganatsejtek arányát.
Korábban csak a fénymikroszkópos kenetek értékelése adott támpontot a betegség alakulásáról, mellyel száz sejt vizsgálata történt meg (1 százalékos pontosság), így a daganatos, leukémiás sejtek 1 százalékosnál kisebb jelenlétét egyszerűen nem lehetett kimutatni.
Számítógépes képalkotó eljárás, amely erős mágneses térben vizsgálja a szervezetet és annak működését. A vizsgálóeljárás alapját az a jelenség képezi, hogy erős mágneses térben a szervezet ún. elektromágneses tulajdonsággal bíró molekuláinak a viselkedése megváltozik. A vizsgált szervekről keresztmetszeti képek (szeletek) készülnek, amelyeket áttekintve a radiológus nagyon sokféle információt tud leszűrni a vizsgált szervek szerkezetéről, állapotáról, működéséről. A vizsgálóeljárás során ún. szekvenciákat alkalmaznak, amelyek különböző szempontokból képesek vizsgálni ugyanazt a testtájékot. Esetenként szükség lehet kontrasztanyag beadására is, amely további
információkat nyújthat a vizsgált elváltozás mibenlétét illetően. A vizsgálat (kiegészítő mérések révén) az adott szerv anyagcseréjéről, aktivitásáról is tájékoztathat (spektroszkópia, diffúziógátlás stb.), mely daganatok esetében fontos kiegészítő információt jelenthet. Gyermekkorban jelenleg a legalkalmasabb vizsgálóeljárás (a tüdő finomszerkezetének, illetve esetleges ottani apróbb áttétek észlelésén kívül), amennyiben a röntgen vagy az ultrahang mellett további kiegészítő vizsgálat szükséges.
Vegyünk egy focipályát, és becsüljük meg, hány fűszál nő rajta! Aztán ezt még szorozzuk meg tízzel! Ennyi apró egységből épül fel egy daganatos sejt génállománya (DNS-e), azaz a működését irányító „kódsor”, amely tartalmában eltér az egészséges sejtekétől. Az eltérés oka, hogy a daganatos sejtek génállományában környezeti vagy örökletes hatásokra, esetleg a figyelmetlen másolás során hibák alakulnak ki. Mintha egyszer csak félreütne az írógép. Nevezzük ezeket az elírásokat mutációnak! A mutációk elhelyezkedése és mennyisége szabja meg, hogy a rosszindulatú sejtek mennyire gyorsan és kontrollálatlanul szaporodhatnak, illetve hogyan élhetnek a normális élettartamuknál sokkal tovább. Az egyes mutációk jellemzőek lehetnek egy adott daganattípusra, és a daganatsejtek belső jelátviteli rendszerében is egy bizonyos mutációra jellemző hiba jöhet létre.
A CT a test szerkezetét mutatja, a PET pedig a szervek anyagcseréjét; ez utóbbi a hagyományos CT-hez képest kisebb sugárterheléssel jár. A PET-vizsgálat során egy gyorsan bomló cukor- (FDG) vagy aminosav-izotópot (metionin) adnak be, amely a bomlása során pozitronokat bocsát ki. Ezt a kibocsátást egy speciális kamerával figyelik. Az izotóp a szervezet olyan területein dúsul, ahol fokozott anyagcsere-folyamatok zajlanak: a daganatos sejteknek, hasonlóan számos egyéb egészséges emberi szövethez (pl. szívizom), pont ez a fő jellemzőjük.
A PET-CT a felnőttonkológiában nagyon hasznos vizsgálóeljárás, azonban a gyermekonkológiában a helye még nem tisztázódott. Jelenleg is folynak arról vizsgálatok, hogy a gyermekkori rosszindulatú daganatok esetén mik az előnyei és hátrányai a hagyományos képalkotó, illetve izotópos eljárásokkal szemben (mennyivel lát többet a daganatosan érintett területekről, milyen gyakran jelez be úgy, hogy valójában nincs az adott helyen daganat). Rutinszerűen csak Hodgkin-kórban képezi a kivizsgálás kötelező részét.
A röntgenvizsgálat egy régi, de fontos és hasznos vizsgálóeljárás, amely röntgensugár alkalmazásával átvilágítja a vizsgált testtájékot. Manapság leggyakrabban a tüdő, a csontrendszer, valamint esetenként a bélrendszer működésének vizsgálatára használják gyermekeknél. Alkalmas lehet ezenfelül a testünkbe akaratlanul bekerült vagy gyógyászati okokból bejuttatott, sugárfogó tulajdonsággal bíró eszközök elhelyezkedésének a vizsgálatára is.
A vizsgálat menete
A vizsgálat teljes mozdulatlanságot igényel, ugyanakkor tíz másodpercig sem tart. Az előtte szükséges pontos beállítás viszont (főleg kisebb gyermekeknél) akár percekig is elhúzódhat. A vizsgálat során csak kis sugárdózis éri a szervezetet, mégis vigyázni kell, hogy terhes anyák ne legyenek jelen, illetve arra is, hogy a vizsgált gyermekek nemi szerveit védjék a röntgensugártól.
A szervezetünkbe tartósan elhelyezett eszközök (centrális kanül, vékonybélszonda stb.) alkalmazásakor elengedhetetlen, hogy az eszköz belső vége egy pontosan meghatározott helyre kerüljön a testünkben. A pontos elhelyezés folyamatát (élő adás módjára) csak egy különleges RTG-készüléken, az ún. RTG-kép-erősítőn lehet megjeleníteni. A vizsgálóeljárás nagyon hasznos segítője a beavatkozást végző orvosnak.
Alkalmanként a már bejuttatott eszközök hibátlan működését ellenőrizzük az átvilágító alatt, ilyen esetekben vénás kontrasztanyag beadására is sor kerülhet. Ritkábban nyelészavarok és tartós hányás esetén is segítséget nyújthat a kezelőorvosnak a betegség tisztázásában.
A vizsgálat menete
A beavatkozás során a műtőben vagy a RTG-vizsgálóban a gyermeket fektetve egy különleges, mozgóképet készítő röntgenkészülékbe helyezik. Ebben az esetben nem kell mozdulatlanul feküdni. A vizsgálat időtartama a megjelenített beavatkozás hos.szától függ. Aki jelen van a vizsgálatnál, annak sugárvédelem céljából ólomkötényt kell viselnie.
A hazai törvényi rendelkezéseknek megfelelően a daganatellenes gyógyszeres, illetve sugárterápiás kezelések megkezdése előtt egy bizottság (Tumor Board vagy Onkoteam) szakvéleményt ad arról, hogy egy konkrét beteg adott szövettanú és kiterjedésű betegségénél mi a várható legjobb kezelés a beteg számára. A bizottság tagja egy patológus, egy radiológus, egy gyermekonkológus és egy sugárterapeuta. Az érintett gyermek esetét a kezelőorvosa terjeszti fel, közösen áttekintik a radiológiai képeket és a szövettani diagnózist, majd ezen információk birtokában születik meg az írásos javaslat az optimális kezelést illetően. Ennek a bizottságnak a véleménye szükséges egyes speciális vizsgáló- (pl. NGS, PET-CT) és terápiás eljárások (pl. petefészek-fagyasztás) engedélyeztetéséhez is. Ugyancsak kikérhető a véleménye visszaesés, kezelés melletti állapotrosszabbodás esetén is.
Tumormarkereknek hívjuk azokat az anyagokat, amelyeket bizonyos daganatok termelnek, és a vérből kimutathatók. A vérből jelenleg vizsgálható tumormarkerek megemelkedett szintje önmagában nem alkalmas daganatok diagnosztizálására. A gyakorlatban ez akkor használható, ha a szervezetben a daganat jelenléte már igazolódott képalkotó vizsgálatokkal vagy szövettani mintavétellel. Ezekben a helyzetekben, ha a daganattípusra jellemző tumormaker szintje megemelkedik, akkor annak a változása révén jól követhető a betegség alakulása.
Gyermekkorban kevés olyan tumormarker van, amit a daganat állapotának követésére használni tudunk. Ezek közé tartozik az AFP (alfa-fetoprotein), amely rosszindulatú májdaganatokban és ún. csírasejtes daganatok jelenléte esetén mutathat megnövekedett szintet.
Az ultrahangos vizsgálat egy képalkotó eljárás, amellyel hasüregünk, nyakunk, végtagjaink, mellkasfalunk (és csecsemőknél az agy csonttal nem fedett részeinek) elhelyezkedéséről, állományáról, mozgásáról tudunk gyorsan és könnyen információt szerezni. A vizsgálat során a készülék a fülünkkel nem hallható ultrahangokat bocsát ki, amelyek a belső szerveinkről visszaverődnek. Ebből egy mozgókép készül, amely egy speciális képernyőn követhető figyelemmel. A látott képből csak a gyakorlott szemű radiológusok képesek információkat kiolvasni.
A vizsgálat fő előnye (más képalkotó vizsgálatokhoz képest), hogy nemcsak a tárgyak körvonalai és állománya, hanem a mozgásuk is jól látható: az erekben például a vér áramlási sebessége és iránya is megállapítható, ami információt adhat a szűkületükről, tágulatukról vagy elzáródásukról. A UH további előnye, hogy nem igényel teljes mozdulatlanságot, így a betegeket nem kell elaltatni hozzá, illetve az is lényeges, hogy ez a vizsgálat nem jár sugárterheléssel.
A vérképet 0,5–1 milliliter vérből lehet meghatározni, amely vérvétel során nyerhető. A daganatos, illetve leukémiás gyermekeknél elsősorban a következő vérképértékeket figyelik:
Hemoglobin (HGB): A vörösvértestek oxigénmegkötő fehérjéje, értéke információt ad a vérben keringő vörösvértestek oxigénszállító kapacitásáról. Alacsony értékére utalhat, ha nagyon sápadt a gyermek, aluszékonyabbá válik, vagy felállva szédülés lép fel nála. Ha a HGB értéke 80 g/l (vagy 8,0 g/dl) alá megy, akkor a kezelőorvosa mérlegeli, hogy szükséges-e a pótlása vörösvértest-koncentrátum formájában. 70 g/l (7,0 g/dl) alatti értéknél szinte minden esetben szükséges a pótlása.
A kezelés befejezésétől kezdve évenként egy nagyobb átfogó vizsgálatra kerül sor. Ekkor a daganat állapotán túl a korábban alkalmazott kezelések lehetséges mellékhatásait ellenőrzik. Amennyiben ilyen vizsgálatok során valamilyen eltérésre derül fény, akkor annak a kezelése is megkezdődik az adott szakterület orvosával együttműködve. Ilyen vizsgálatok közé tartozhat a hormonrendszer vizsgálata endokrinológusnál (növekedés és serdülés követése, pajzsmirigyhormon-termelés stb.), a csontritkulás ODM-vizsgálata, a szív és a keringési rendszer vizsgálata kardiológusnál, a vesék működésének kontrollja nefrológusnál, az idegrendszer működésének ellenőrzése neurológusnál és hallásvizsgálat a fül-orr-gégésznél.