Alapelveink
Nem vagy egyedül!

Küldetésünk
- személyes, valós segítséget nyújtsunk szülői tapasztalatainkkal, ismereteinkkel, gyógyult gyermekünk pozitív példájával
- mi, érintett szülők fogjunk össze és segítsük a többi sorstárs család életét
- képviseljük az érintettek érdekeit intézmények, szervek, szervezetek előtt
Nem vagy egyedül!
Ez a szlogenünk, mert komolyan gondoljuk, hogy szuper erőnk van: amivel te most szembenézel, azzal már mi is szembenéztünk. És tudjuk, hogy sokszor nagyon jól jött volna az olyan értő, mégis civil támogatás, amit csak az adhat, aki maga is átélte már ugyanezt.
Ez adta az Egyesület alapötletét: Érintettek – az Érintettekért
Működési és támogatási alapelvek
Felelősek vagyunk gyermekeinkért és Egyesületünkért, ezért kiemelkedően fontos
számunkra a nyitottság, hitelesség, tisztesség, átláthatóság és számonkérhetőség.
Éppen ezért:
- személyes szülői tapasztalatokból kiindulva olyan programokat valósítunk meg, melyek tényleges és valós segítséget jelentenek a beteg gyermekek családjainak,
- az ötletek, javaslatok közvetlenül a gyermekek betegágya mellől érkeznek,
- támogatóinkat tájékoztatjuk arról, hogy mire fordítottuk az adományaikat,
- fenntartjuk a jogot egyes - az alapelveinkkel ellentétes - támogatások visszautasítására, ugyanakkor támogatóink működéséért, az általuk képviselt eszmékért nem tudunk felelősséget vállalni,
- szervezetünk semminemű gyógyászati, alternatív gyógyászati reklámtevékenységet nem folytat, így ezzel kapcsolatos megkereséseket nem fogadunk,
- eredményeink nyilvánosak, éves jelentéseinket a honlapon közzétesszük (Egyesületünket 2016-ben vették nyilvántartásba, 2017-ben készül el az első jelentés.),
- Egyesületünk nyitott, politikai, etnikai, nemzeti hovatartozás, nemi identitás nem befolyásolja működésünket.
Szakértelem
Az Egyesület szorosan együttműködik a gyermekek ellátását végző orvosi személyzettel, segítő szakemberekkel.
Tapintat
Az Egyesület reklám- és adománygyűjtési tevékenysége során és kiadványaiban nem szerepeltet beteg, szenvedő gyermekeket.
Alternatív gyógymódok
Az alternatív gyógymódok körében alkalmazott módszerek és szerek általános jellemzője,
hogy használatuk nem elfogadott az európai orvoslás szerint.
Ide tartoznak többek közt a különböző természetgyógyászati szerek és módszerek is.
Az Érintettek Egyesület
– bár tudja, hogy ezek a szerek és módszerek széles körben alkalmazottak
a daganatos gyermekek körében – kellően megalapozott, és hiteles tudományos információk hiányában
nem foglal állást ezen szerekről és alkalmazásukról.
Ennek megfelelően nyomtatott illetve elektronikus kiadványainkban sem
tartjuk elfogadhatónak, hogy ezekről a szerekről és módszerekről – a gyógyszerészeti
hatóságok által kiadott hivatalos információkon túl – bárminemű reklám, vélemény vagy tapasztalat megjelenjen.