Kik vagyunk?

Csitári-Horváth Boglárka

Érintett szülő, lelki segítő

Történetünk 2020. július 30-án kezdődött, amikor kisfiunk, Vince alacsony trombocitaszámmal bekerült a zalaegerszegi kórház intenzív osztályára. Nagyon nagy volt az ijedségünk és a félelmünk, kapaszkodókat kerestünk. Mivel ismertem Erika (az egyesület elnöke) történetét, úgy döntöttem, megkeresem. Csak annyit írtam, hogy gondoljon ránk. Azonnal jött a válasz, a segítség. Az intenzív osztályon töltött napokat mondhatom azt, hogy végigkísérte támogató üzeneteivel. Ez a fajta jelenlét nagyon fontos volt, mentálisan életben tartott, azt éreztem nem vagyok egyedül. Itt is és aztán később is elementáris erővel tapasztaltam meg, hogy a sorstársi közösségnél nincsen fontosabb. Ahol egy-egy szóból tudjátok, hogy a másik miben van, ahol bármikor kérdezhetsz és bármikor meghallgatnak. Én ezt élem meg, amikor megküzdve a saját harcaimat most már másoknak szeretnék segíteni. Hálás vagyok, hogy mindezt az Érintettek Egyesület képviseletében tehetem.