Kik vagyunk?

Hamisítatlan lányos apuka vagyok, akinek mindennél fontosabb a családja, de nehezen beszél az érzéseiről és nehezen kezeli az érzelmi viharokat. A legkisebb lányom daganatos betegsége ezért rettenetesen megviselt mint embert, férfit, családfőt. Bár majdnem egy évtized telt el a gyógyulása óta, a mai napig van mit tanulnom abból, amin átmentünk, és tudom, hogy nagyon sok esetben a releváns információ, a sorstársak hiánya tette a helyzetünket a szükségesnél is nehezebbé. 

Amikor a feleségemet megkeresték, hogy legyünk egy magyarországi önkéntes szülői egyesület alapítói néhány lelkes családdal együtt, még fogalmam sem volt, miről is fog szólni ez a közösség, és kicsit hezitáltam is. Végül győzött, hogy azt éreztem, támogatnom kell Anitát, és együtt lesz erőnk vállalni némi segítő munkát – belevágtunk. 

Tíz év telt el, és nagyon örülök, hogy így tettünk. Büszke vagyok arra, amit elértünk, és hálás az élményekért, barátságokért. Tényleg érdemes néha kimozdulni a komfortzónából!