1szazalek button

Kövess minket a Facebookon!

Sumi Rita

KÖZVETETTEN ÉRINTETT ÖNKÉNTES

Marketingkommunikációs szakemberként önkéntes munkában segítem 2018 óta az Egyesületet.
Közvetetten vagyok érintett, 2012-ben az akkor kétéves keresztlányom, Dorka volt beteg és nyomon követtem a család másfél éven át tartó rémálomutazását.
A gyógyulást követően Dorka édesanyja más szülőkkel együtt megalapította az Egyesületet, és az ebbe fektetett emberfeletti energiáját látva kaptam kedvet ahhoz, hogy én is segítsek a szakértelmem révén az Egyesületnek és ezen keresztül a nehéz időszakban lévő családoknak.
Ez a munka nemcsak az Egyesületnek, de nekem is ad egy extra löketet. A marketingkommunikáció területén eltöltött húsz év után már az utóbbi években nagyobb lett bennem az igény az értékteremtés iránt, igazából már csak az olyan projektek tudnak megmozgatni, ahol igazi érték keletkezik.
Az Érintettek Egyesület pedig egyértelműen igazi értékteremtő tevékenységet folytat, minden perc energia befektetése megéri, hiszen itt emberi sorsokról van szó, tragikus helyzetbe került családokról, akiknek a legnagyobb kincse, a gyermeke kerül életveszélybe.

Kapcsolat

Név

Érintettek Szülői Egyesület a Daganatos Leukémiás és Gyógyult Gyermekekért

Telefonszám

06 30 286 6488

Adószám

18744107-1-41

Bankszámlaszám

11708104-21093140

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Szeretnél tájékoztatást kapni programjainkról, híreinkről?