„Az életem sokkal nagyobb annál, mint a legrosszabb dolog, ami történt velem” – egy YARN-résztvevő gondolatai Budapestről

Idén nyáron 40 országból 82, daganatos betegséggel személyes tapasztalatot szerzett fiatal találkozott Budapesten a YARN program keretében. A közös programok mellett együtt élhették át a Sziget Fesztivált is – néhány napra létrehozva egy különleges nemzetközi közösséget, ahol nem a betegség, hanem a fiatalság, az élmények és az új kapcsolatok kerültek a középpontba. Az Érintettek Egyesület […]

Egy család sincs egyedül – Fekete Soma érintett édesapa a Klubrádióban

Egy gyermekkori daganatos betegség diagnózisa nemcsak a beteg gyermek, hanem az egész család életét egyik pillanatról a másikra megváltoztatja. Ebben a helyzetben az orvosi kezelés mellett a hiteles információ, a lelki támogatás és a sorstársi segítség is rendkívül fontos kapaszkodót jelenthet. Erről a témáról beszélgettek a Klubrádió műsorában, amelynek vendége Fekete Soma, az Érintettek Egyesület […]

A gyógyulás után is szükség van támogatásra – a YARN és az Érintettek az Éva Magazinban

A daganatos betegségből való gyógyulás hatalmas mérföldkő, de a kezelések lezárása nem jelenti azt, hogy minden nehézség véget ér. Erről, valamint a gyógyult fiatalok hosszú távú támogatásának fontosságáról jelent meg cikk az Éva Magazinban a YARN budapesti programja kapcsán. Idén nyáron 30 európai országból 82 daganatos betegséget túlélő fiatal érkezett Budapestre, hogy részt vegyen a […]

Több mint százan jöttek el a IX. Érintettek Véradásra

Igazi összefogásnak lehettünk tanúi! Augusztus 15-én szombaton több mint 100 önzetlen segítő érkezett, hogy egyetlen fontos céllal: segítsen másokon. Külön öröm számunkra, hogy 80-an alkalmasak voltak és vért is tudtak adni – ezzel 80 életmentő segítség indult útjára, mintegy 250 ember gyógyulásához járultunk hozzá!  Hálásan köszönjük mindenkinek, aki eljött, időt szánt ránk, vért adott, bátorította […]

Különleges vendégünk volt a Szarkóma Tudatosság Hónapjában

Július világszerte a Szarkóma Tudatosság Hónapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet erre a ritka és sokféle daganatos betegségcsoportra, valamint a betegek és családjaik előtt álló kihívásokra. Ennek apropóján nagy öröm volt számunkra, hogy két napra Budapesten köszönthettük John Müllert, aki maga is Ewing-szarkómából gyógyult. Johnt 22 éves korában diagnosztizálták, ma pedig egy különleges küldetés […]

Augusztus 15-én ismét véradásra hív az Érintettek Egyesület

Az Érintettek Egyesület idén immár kilencedik alkalommal rendezi meg hagyományos véradó napját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a véradás kiemelkedő jelentőségére a daganatos és leukémiás gyermekek gyógyításában. A kezelések során a vér és a különböző vérkészítmények nélkülözhetetlenek. Ezeket semmilyen mesterséges anyag nem tudja helyettesíteni – kizárólag az önkéntes véradók segítségével állnak rendelkezésre. Egyetlen véradással […]

Az Érintettek Egyesület is részt vett a WECAN Academy nemzetközi vezetőképzésén

2026. június 25–28. között Gdańsk adott otthont a WECAN Academy MasterClass vezetői továbbképzésnek, amelyen az Érintettek Egyesülete is képviseltette magát. Különösen nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Szarkómások Világszervezete (SPAGN – Sarcoma Patient Advocacy Global Network) – amely jelenleg 78 tagszervezetet fog össze világszerte – mindössze három résztvevőt delegált a képzésre, köztük az Érintettek Egyesület […]

Budapest adott otthont az EU-CIP projekt éves közgyűlésének

2026. június 18–19-én Budapesten rendezték meg az EU-CIP (European Cancer Information Portal) projekt éves közgyűlését. Az EU-CIP (European Cancer Information Portal) egy, az Európai Unió által támogatott nemzetközi projekt, amelynek célja egy olyan európai daganatos információs portál létrehozása, ahol a betegek, a gyógyultak, a hozzátartozók és az őket segítő szakemberek hiteles, közérthető és naprakész információkhoz […]

IX. Érintettek Véradás – 2026. augusztus 15-én!

IX. Érintettek Véradás – 2026. augusztus 15-én!   2026. augusztus 15-én 9 és 17 óra között megrendezzük az Érintettek Véradást, és minden résztvevőnek egy meglepetés ajándékkal kedveskedünk! Immár kilencedik alkalommal szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a daganatos beteg és leukémiás gyermekek terápiája során elengedhetetlen fontosságú a vér és a különböző vérkészítmények szerepe – és ezek […]

Európa-szerte sok gyógyult fiatalnak maradnak kielégítetlen információs és támogatási szükségletei – derül ki az e-QuoL új kutatásából

A gyermekkori, serdülőkori és fiatal felnőttkori daganatos betegségekből gyógyult fiatalok (CAYACS) közül sokan még évekkel a diagnózis után is jelentős információs és támogatási hiányosságokkal szembesülnek. Az e-QuoL Needs Study legfrissebb kutatásában 21 európai ország összesen 571 gyógyult fiatalja vett részt. Az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy a kielégítetlen szükségletek nem kivételt jelentenek, hanem sok túlélő […]