Kovács Emese a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán dolgozik diplomás ápolóként.

Az Érintettek Szülői Egyesület tagjainak egybehangzó véleménye alapján ő 2023-ban az Érintettek Díj egyik díjazottja, aki elhivatottan, hosszú évek óta segít abban, hogy a súlyos betegségben szenvedő gyermekek mielőbb meggyógyuljanak, és a kórházban töltött idejük kicsit könnyebben teljen. Közvetlenségével, kedvességével gyorsan megtalálja a hangot szülővel és gyermekkel egyaránt.

Az interjúért kattints a kép alatt a "Bővebben" gombra!

Kedves Emese! Te Erdélyben születtél és éltél 18 éves korodig. Mit hoztál magaddal a gyermekkorodból Magyarországra?

Igen, Szatmárnémetiben születtem a családban harmadik gyerekként. Két nővéremtől kaptam a “kiképzést” és lettem általuk elfogadóbb, türelmes és önzetlen… De viccet félretéve, biztos hozzátett a személyiségemhez. A példaképem a Nagymamám volt, nagy hatással volt rám az erdélyiekre jellemző őszinteségével, nyitottságával, szeretetével, segíteni akarásával és humorával. Talán ugyanezt hoztam én is magammal.

Úgy tudom, 27 éve dolgozol ebben a kórházban és ezen az osztályon. Ezek szerint szeretsz itt lenni.
Egész pontosan 1996. november 15-én kezdődött a munkaviszonyom és kerültem (ma már tudom, hogy nem véletlenül) erre az osztályra. Pont azt szeretem benne, ami az egyik nehézsége is, hogy krónikus betegeket gyógyítunk és sokáig vannak nálunk szüleikkel együtt. Így személyesebb kapcsolatot tudunk kialakítani, és egy kicsit családdá válunk. Rendkívül összetett és kemény a munkánk, de a végén nagyobb a sikerélmény is.

Mikor döntötted el, hogy egészségügyi területen, azon belül is a gyermekgyógyászat területén szeretnél dolgozni? Volt előtted családi minta?
Érettségi után még nem tudtam. Tanítóképző volt az egyik ötletem, viszont se pénzem, se önbizalmam nem volt ahhoz, hogy főiskolára menjek. Ezért baráti tanácsra, őszi pótbeiratkozáson jelentkeztem a nővérképzőbe, hiszen Anyukám mindig ezt kérte tőlem, hogy csak legyen egy szakmám. Gyermek szakra iratkoztam, így ha már nem taníthatok, legalább megmarad a gyermekekkel való foglalkozás. Rálátásom az egészségügyi munkára nem volt, hiszen nem volt előttem családi minta. Viszont a gyakorlati idő alatt kiderült, hogy életem legjobb döntése volt az, hogy elindultam ezen a pályán.

Nemrég elvégezted az Egészségügyi Főiskolát és diplomás ápoló lettél. Hogy született meg ez a döntés, ennyi év után?
Évekig úgy gondoltam, hogy a Főiskola nem tudna sokat hozzátenni a szakmai fejlődésemhez. Éppen ezért, vagy talán az önbizalomhiány és a gyereknevelés miatt sokáig kerültem ezt a témát. De legbelül mindig ott motoszkált, hogy meg kellene próbálnom. Majd az osztály által szervezett kommunikációs tréningen elhangzott az a kérdés, hogy “mit bántál meg az életben, amit nem tettél meg?” És akkor tudatosult bennem a válasz, hogy ha lefutottam egy maratont, akkor a főiskola is menni fog. Volt pár barátom, kollégám, aki hitt bennem és biztatott a családomon kívül is. Sikerült és rengeteget adott nekem az a négy év!

Hogyan lehet könnyebbé tenni a gyermekek, szülők számára az itt töltött időt? Hallottam, volt olyan, hogy például táncversenyt szerveztetek.
Odafigyeléssel és közvetlenséggel. Minden korosztállyal meg lehet találni a hangot. Van, aki csak a beszélgetést igényli, de kamasz gyerekkel meccset, Forma 1-et és filmet is néztem már. És valóban, az évek során táncoltunk, farsangoltunk és bohóckodtunk együtt. Kellenek a vidám percek - nekik is és nekünk is.

Gondolom a gyógyuláshoz hozzájárul a bizalomteljes kapcsolat a szülőkkel, gyermekekkel. Mindenkivel ki lehet alakítani a jó kapcsolatot?
Alapvetően mindenkivel, igen. Nyilván a bizalom elnyeréséhez több idő kell, de nagyon nagy százalékban sikerül. A szülőkkel tegeződünk és ez nagy segítség a közvetlenebb és őszinte beszélgetésekhez.

Hogyan lehet elérni, hogy a gyermekek együttműködőek legyenek?
Ezek a gyermekek “megjárták már a hadak útját”. Rendkívül okosak és fegyelmezettek. Sajnos korán kell felnőniük és tudják, hogy a gyógyulásuk érdekében együtt kell működniük. De persze ha már bíznak bennünk, ismernek, akkor könnyebb. Viccesen, sokszor figyelmüket elterelve, játékosan közelítünk hozzájuk.

Gondolom ez a kapcsolat az egészségügyi szakemberekre is hatással van. Volt olyan, amikor te tanultál valamit ezektől a gyermekektől?
Csak tanulhatunk tőlük. Nem csak a gyermekektől, hanem a szülőktől is. Kitartást, akaraterőt, azt, hogy értékeljük a pillanatot, vagy tovább lépjünk akkor is, amikor már azt hisszük, elfogy a maradék erőnk.

Mesélj kicsit magadról, a családodról! Ők hogyan állnak a munkádhoz?
Budapesten, Rákoshegyen élek a férjemmel és a fiunkkal, aki már húsz éves. Hozzászoktak az évek során a munkabeosztásomhoz és meglepően rugalmasan kezelik. Igyekszem nem hazavinni a munkát, illetve az érzéseket, amiket kivált belőlem, de nem mindig sikerül. Olyankor érdeklődnek, de nem terhelem őket nagyon sok információval, mert ezt a súlyt nekem kell cipelnem. A tágabb családban sok segítséget kapok a feldolgozásban és nagy érdeklődést mutatnak a munkám iránt.

Mit csinálsz szabadidődben? Hogyan tudsz feltöltődni? Tudom, hogy nagy hobbid a futás.
Igen, szeretek futni, de még jobban kedvelem a versenyek köré tervezett és végrehajtott utazásokat, amit a “futóbarátaimmal” szervezünk. Sok új helyre eljutottam már így.
Szeretek sétálni a közeli erdőben, kirándulni és túrázni a férjemmel, ami sokszor inkább egy kiképzőtáborra hasonlít a tempója miatt.
Élek a pillanatnak. Képes vagyok vonatra ülni azért, hogy akár pár órát eltöltsek a Balatonnál, ami szerintem bármelyik évszakban gyönyörű.
Újabban sokat biciklizem és ahogy öregszem egyre jobban kikapcsol a kertészkedés. Érdekes módon éppen a gyomlálás, amit régen nem is szerettem.

Van esetleg valamilyen üzeneted az olvasók számára?
Az érintett szülőknek, akik még benne vannak a küzdelemben, azt üzenem, hogy nincsenek egyedül. Bár a harcot nekik kell megvívni, de mi itt vagyunk, és segítünk a gyermekeik testi és lelki gyógyulásában! Köszönjük a bizalmat, hogy ránk bízzák a legféltettebb kincsüket. Igyekszünk helytállni! Hiszen volt és van kitől tanulni, és nem feladni: Ti vagytok a legjobb tanáraink, kedves Érintett családok!

Az Érintettek Díjat az Érintettek Szülői Egyesület alapította azért, hogy kifejezzék hálájukat azoknak az orvosoknak, nővéreknek, kórházi dolgozóknak, akik mindent megtesznek azért, hogy a gyermekeket megmentsék. Mit jelent a számodra, hogy idén Te kaptad az Érintettek Díját?
Nagyon nagy megtiszteltetés ez nekem, hiszen Érintett Szülőktől díjat kapni szerintem a legnagyobb visszajelzés és elismerés, amit az ember kaphat. Arra motivál, hogy még többet fejlődjek elsősorban emberileg, de szakmailag is. Mindannyiunk számára megható, hogy ezt a díjat létrehozta az Egyesület, köszönjük!

Kedves Emese! Nagyon sok szeretettel gratulálunk még egyszer az Érintettek Díjhoz, és hálásan köszönjük mindazt a nagy szeretettel végzett munkát, amivel eddig is segítetted a gyógyuló gyermekeket!

Nézd meg a kedves köszöntő videót, amit Kovács Emese részére készítettünk az Érintettek Díjátadóra!

Az esemény megvalósulását a Kulturális és Innovációs Minisztérium és Családbarát Magyarország támogatja, ezúton is köszönjük nekik!