Dr. Ottóffy Gábor a PTE Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológiai Osztályának vezetője, egyetemi docens.
A doktor úr 2024-ben az Érintettek Díj egyik díjazottja. Hosszú évek óta elhivatottan küzd azért, hogy a súlyosan beteg gyermekek mielőbb meggyógyuljanak, és teljes életet tudjanak élni.

Doktor úr, az alábbi csodálatos mondattal indítanám a beszélgetést, melyet Ön mondott egyik bemutatkozásában:
„Ebben a munkában minden egyes napnak értelme van. Már az itt töltött gyakorlatom első napján egyértelműen átéreztem. Még most, ennyi év után is úgy érzem, hogy nincs olyan munka, ahol ennyit tudnék segíteni, mint egy halálos betegséggel küzdő gyermeknek és ezáltal az egész családjának.”
Mikor döntötte el, hogy ezen a területen szeretne dolgozni?
Az egyetem után a Patológiai Intézetben kezdtem el dolgozni, mert nem volt Pécsett gyermekgyógyász állás. Úgy éreztem, hogy akkor lenne igazán értelme tartósan ott maradni a patológián, ha utána gyermekonkológusként dolgozhatnék. Ezen komolyan elgondolkoztam, aztán - mivel kevés esélyt láttam rá - elengedtem.
Kicsivel több mint egy év után elhelyezkedtem a Baranya Megyei Gyermekkórházban, majd a Komló Városi Kórház Gyermekosztályán dolgoztam. Végül polgári szolgálatosként kerültem a pécsi Gyermekklinikára, ahova a szolgálat letöltése után meghívást kaptam.
2001 végén kerültem az Onkológiai Osztályra. Nemsokkal ezután az akkori osztályvezető-helyettes máshová ment dolgozni, és egyedül én voltam olyan gyermekgyógyász szakorvos, akinek még nem volt második szakvizsga irányában elköteleződése.
Az osztály akkori vezetője Kajtár Pál professzor úr volt. Ő lett a mesterem, akire emberileg és szakmailag is fel lehetett nézni. 2007. január 1-től vettem át az osztály vezetését.

A pécsi onko-haematolgiai osztálynak nagyon jó híre van, azt mondják, jó, összetartó csapat.
Igen, hála Istennek, jó és összetartó csapat vagyunk. Már több mint 13 éve végzünk csapatépítést, két pszichológus segítségével. Évente egy-két alkalommal elvonulunk két és fél napra. Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy a csapaton belüli kommunikációt javítsuk, a konfliktushelyzeteket megtaláljuk és feloldjuk.

Mitől függ, hogy milyen gyakran van csapatépítés?
Többnyire attól függ, hogy mennyire sok a nehézség, mennyi probléma jelenik meg a csapaton belül. Tehát ha több tüzet kell oltani, akkor többször is megyünk elvonulásra.

Mennyire könnyű a gyerekekkel és a szülőkkel jó kapcsolatot kiépíteni? Gondolom, a bizalom alapvető fontosságú…
Mi nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy az első beszélgetés során feltétlenül jelen legyen mindkét szülő, egy pszichológus, egy nővér, és lehetőleg két orvos, mikor beszélgetünk. Kicsit nagyobb gyerekeknél már a gyermek jelenléte is fontos. Vele is beszélgetni kell a maga életkorának, értelmi színvonalának megfelelően arról, hogy mi a betegsége. 8-10 éves kortól kezdve már mindenképpen, de az 5-8 éves gyermekeknek is megpróbáljuk elmagyarázni, mi történik vele. Tekintettel arra, hogy a gyermek az, aki elszenvedi azt, ami történik, értenie kell, hogy miért van erre szükség. Értenie kell, miért van szükség arra, hogy centrális kanült ültessünk be, miért nem mehet iskolába vagy óvodába, hogy egyáltalán mi az oka annak, hogy fenekestül felfordult az élete.

Jól tudom, hogy ha egy gyermek elmegy, közös búcsúztatót tartanak?
Igen, de ennek hosszú előzménye van. Az említett kezdeti beszélgetés megteremti a bizalmat, és alapját képezi a későbbi beszélgetéseknek is. Amikor jó irányba haladnak a dolgok, akkor ezek könnyű és gyors beszélgetések. Ha rossz irányba mennek, akkor újabb és újabb közös beszélgetésekre kerül sor, hogy hogyan tovább, milyen más lehetőségek vannak. És ha eljön az a pont, amikor ki kell, hogy mondjuk, hogy sajnos gyógyító jelleggel már nem tudunk segíteni, a kuratív kezelés helyét átveszi a tüneti, azaz a palliatív kezelés. Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy a gyermek a lehető legkevesebbet szenvedjen, a lehető legteljesebb életet éljen; ha még vissza tud menni az óvodába, iskolába, akkor az megtörténhessen.
Ezen családok megsegítésére hoztuk létre az otthoni hospice szolgálatunkat Pécsett, mely már közel 13 éve működik. Az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány biztosítja a hátteret, és a klinikán dolgozó szakemberek vesznek részt másodállásban ebben a feladatban. Sokan hálásak a segítségért, mi pedig gyászcsoportot is igyekszünk indítani, hogy egymást tudják segíteni a szülők.
Amikor meghal egy gyermek, az osztályon mindig van egy búcsúztató. Ennek van egy szakmai része, amikor összefoglaljuk, hogy mi történt a gyermekkel. Átgondoljuk, mit lehetett volna esetleg másként csinálni akár a kuratív, akár a palliatív résznél.
Az Érintettek Egyesület tavalyi díjazottja, Némethné Tóth Szilvia, aki pályája elején nálunk dolgozott lelki gondozóként, kezdeményezte, hogy egy gyertyagyújtás keretében egy kicsit lelkileg is elbúcsúzunk. Ezzel megpróbáljuk lezárni a történteket, hogy utána újult erővel folytathassuk a többi gyermek gyógyítását.

Nagyszerű és egyben nagyon nehéz ez a munka, amit végeznek. Van valamilyen kedvenc története?
Már régen történt, egy 13-14 év körüli gyermeket vettem fel, akinek agytumora volt. Ott volt az anyukája és a nagynénje is. Ahogy vettem fel az anamnézist, kiderült, hogy már többször is felvételre került a klinikán. Hol kutyaharapás érte, hol pókcsípés miatt. Mondtam neki, hogy nahát, milyen érdekes, itt sorban állatok szerepelnek az anamnézisben.
Erre megszólalt a srác, hogy most meg rák. Erre az anyuka, a nagynéni és a srác is elkezdtek nevetni, én meg velük nevettem. A humor egyébként fantasztikus dolog, ahogy meg tud jelenni a szülők és a gyerekek között is, egészen szélsőséges helyzetben is. És ez elképesztően sokat tud lendíteni a dolgokon.

Mondana pár szót a gyermekkoráról? Hol nevelkedett? Ez mennyire befolyásolta a gyermekgyógyászat iránti érdeklődését?
Ötéves koromig Somogyváron laktunk, majd kilencévesen Nagykőrösre költöztünk, végül tízéves koromtól kezdve Fonyódon nevelkedtem. Nagyon szeretem a Balatont, sokat kajakoztam, vitorláztam, vízitúrákra jártam. Édesanyám gyógypedagógusként dolgozott, édesapám pedig kertészmérnök volt. A bátyám volt az, aki orvosi egyetemre jelentkezett, és aztán őszintén szólva nem tudtam jobbat kitalálni, de olyan nagy elhivatottság még nem volt bennem. Növelte az elköteleződésemet, hogy sikertelen egyetemi felvételim után műtőssegédként dolgoztam egy évig itt a Gyermekklinikán, és egy kicsit beleláthattam a gyógyító munkába.

Úgy tudom van két kisebb gyermekük…
Igen, van egy 4 és egy 7 éves gyermekünk, valamint egy felnőtt nagylányom.

Nem nehéz megoldani, hogy az ember ne vigye haza ezeket a nehéz gondolatokat, terheket?
De, sokszor nehéz. Aztán más kérdés, hogy az otthoni teendők viszonylag gyorsan kisöprik ezeket a gondolatokat.

El lehet kerülni a kiégést? Mi ad Önnek erőt?
Én az elmúlt 23 év alatt számos kiégési hullámot éltem meg.
Azt gondolom, hogy amikor a magánéletem rendben van, akkor sokkal nagyobb a védettségem. Ez nem csak saját tudás, tapasztalat, hanem lelkigondozó kollégámtól, Némethné Tóth Szilviától is ezt hallottam korábban, hogy ha valakinek a magánélete rendben van, akkor sokkal nagyobb a védettsége. Ezt én is megerősíthetem.

Megkérdezhetem, hogy mi a hobbija? Mit szokott csinálni szabadidejében - ha van egyáltalán ennyi teendő mellett?
Igyekszem sportolni, ami jó időben vagy a biciklizést jelenti, vagy a kajakozást. Egyébként marad az ellipszis tréner. A kertben inkább a feleségem tevékenykedik nagy lelkesedéssel, én néha besegítek neki. Egy négy és egy hétéves mellett egyelőre igazán nagy hobbik nem jönnek szóba. Korábban volt, hogy szaxofonozni tanultam, motoroztam meg lovagoltam, de ezek most nincsenek. Most egyelőre a családom a hobbim😊.

Hogyan kapcsolódik az Érintettek Egyesülethez?
Mióta először tudomásomra jutott, hogy létezik egy ilyen egyesület, nagyon nyitott vagyok feléjük. Nyugat-Európában ennek nagyon nagy ereje van, szükség is van rá, ehhez képest Európában talán nálunk jött létre utoljára ilyen szülői szervezet. Nagyon örültem, hatalmas dolognak tartom. Mondhatom, hogy nagy szeretettel kapcsolódom hozzájuk.

Az Érintettek Díjat az Érintettek Szülői Egyesület alapította azért, hogy kifejezzék hálájukat azoknak az orvosoknak, nővéreknek, kórházi dolgozóknak, akik minden nap azért tesznek, hogy a gyermekeket megmentsék. Megkérdezhetem, hogy mit jelent a számára, hogy idén Ön az egyik díjazott?
Nagyon jól esik, és ezúton is köszönöm szépen. Másfelől már korábban is, amikor díjat kaptam, mindig az jutott eszembe, hogy több olyan kollégát tudnék említeni, akik legalább ennyire, vagy még jobban rászolgálnak egy ilyen díjra.
Van amikor úgy érzem, hogy igen, sokat tettem, de nagyon sokszor meg inkább úgy érzem, hogy ennél sokkal többet lehetne és kellene tenni.

Van esetleg valamilyen üzenete azok számára, akik majd olvassák ezt az interjút?
Az egyik legjobb barátom régen a betegünk volt, leukémiával küzdött. Ettől a barátomtól én rengeteg mindent kaptam. Ő mesélt nekem arról, hogy amikor még nem voltunk barátok, hogyan látta a mi munkánkat. Mesélt arról is, hogyan élte meg a betegségét, és mindazt, ami azzal együtt járt, mondjuk egy szájnyálkahártya gyulladást. Amit én el sem tudtam képzelni.
És amikor korábban néha úgy éreztem, hogy nagyon elfáradtam, kiégtem, elég volt, nem megy, akkor eszembe jutott, hogy talán én is hozzá tudtam tenni valamit ahhoz, hogy ő itt legyen, hogy éljen. Hogy ő nem adta fel, hogy nem szabad feladni.

Kedves Doktor Úr! Nagyon sok szeretettel gratulálunk még egyszer, és hálásan köszönjük ezt a nagy szeretettel és odaadással végzett munkát!

--------------------------------

Szeretettel Várunk Téged is a díjátadó ünnepségen, amely 2024. november 30-án, szombat délután 16 órakor kerül megrendezésre a pécsi Civil Közösségek Házában, ahol gyógyult gyermekek fellépése, közös gyertyagyújtás, kötetlen beszélgetés, és egy kis szeretetvendégség várja mindazokat, akik szeretnének részt venni rajta.

A részvétel ingyenes, de kérünk szépen emailen jelezni a részvételről az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. Szeretettel várunk mindenkit!