Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt egy közösen eltöltött, családi nappal egybekötött mini konferenciára!
I. ÉRINTETTEK CSALÁDI NAP
Mini Konferencia és Élménydélelőtt az Érintettek Szülői Egyesület szervezésében
2024. december 1. szombat, 10:00-13:00
Pécs, Gyermekklinika, József Attila út 7.
Az eseményen több témában fognak érintett szülők, szakemberek és gyógyult fiatalok előadást tartani. Szó lesz többek között az utánkövetésről, az érintett családok számára oly fontos hiteles információk elérhetőségéről, a nemzetközi konferenciák tapasztalatairól és a gyógyult fiatalok közösségbe szerveződéséről.
Célunk az is, hogy közösségben legyünk, beszélgessünk, és szeretnénk meghívni Benneteket egy közös ebédre is. A gyermekek számára felügyelettel egybekötött játszórészt is kialakítunk, hogy Ti nyugodtan tudjatok részt venni az eseményen.
Kérjük részvételi szándékod jelezd az alábbi regisztrációs űrlapon:
TERVEZETT PROGRAM
10.00 – 10.10 Köszöntő (Borszékiné Dr. Cserháti Erika, az Érintettek Egyesület elnöke)
10.10 – 10.40 Érintettek Könyve 2.0 (Borszékiné Dr. Cserháti Erika, az Érintettek Egyesület elnöke)
Az Érintettek Egyesület egyik legfontosabb 2024-es projektje a szülők számára készült átfogó tájékoztató könyv aktualizálása, átalakítása, újra kiadása volt. Az előadásban megmutatjuk, miért elengedhetetlen ez a kiadvány a szülők számára.
10.40 – 11.10 Az utánkövetés fontosságáról - szülői szemmel (Keresztes Anita, érintett édesanya)
Az utánkövetés fontossága, az utána.hu honlap és a Vissza a jövőbe! kiadvány rövid bemutatása.
11.10 – 11.30 Az utánkövetés gyakorlata a Pécsi Gyermekklinika onkológiai centrumában (Dr. Vojcek Ágnes gyermekonkológus)
Az ország egyik legjobban működő gyermekonkológiai centrumában nem engedik csak úgy el a daganatos betegségben érintett családok kezét. A doktornő elmeséli nekünk, hogyan zajlik Pécsett a daganatos gyermekek és fiatalok utánkövetése.
11.30 – 11.50 Szünet
11.50 – 12.00 Nemzetközi konferenciák tapasztalatai (Borszékiné Dr. Cserháti Erika beszámolója)
SPAEN, SIOPE, CCI Europe – a nemzetközi gyermekonkológiai szervezetek konferenciáin évek óta rendszeresen részt veszünk. Szeretnénk röviden beavatni az érdeklődőket az itt szerzett tapasztalatokba.
12.50 – 12.15 Az én történetem (egy érintett pécsi család története)
12.15 – 12.30 Közösség a gyógyult fiatalokból? (Fekete András, Ewing szarkómából gyógyult fiatal)
Európai és hazai egybehangzó törekvés egy gyógyultakból álló érdekképviselet létrehozása. Mi kell ehhez, hogy működik külföldön, mit tehetnek az érdeklődők?
12.30 – 13.00 Kérdések, konzultáció
13.00 – 14.00 Kötetlen beszélgetés, szendvicsebéd
A Családi Napon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Várunk Titeket szeretettel!
Köszönjük a Kulturális és Innovációs Minisztérium és Családbarát Magyarország támogatását, enélkül nem jöhetne létre az I. Érintettek Családi Nap!