Professzor Dr. Kovács Gábor, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegén tanszékvezető, egyetemi tanár, az MTA doktora.
Kovács Gábor doktor úr 2023-ban az Érintettek Díj egyik díjazottja, aki hosszú évek óta elhivatottan küzd azért, hogy a súlyosan beteg gyermekek mielőbb meggyógyuljanak, és teljes életet tudjanak élni.

Az interjúért kattints a kép alatt a "Bővebben" gombra!

 Doktor úr, az Ön szakterülete a gyermekhematológia. Hogyan lett a gyermekgyógyászat, ezen belül is a hematológia a hivatása?
A gyerekgyógyászat tanulása során az ötödik évben döntöttem el, hogy gyerekgyógyász leszek, addig belgyógyásznak készültem. Mindig is tudományos alkat voltam, TDK-ztam, tanulmányi versenyeken indultam, és volt tudományos érdeklődésem, így inkább azok a szakmák vonzottak, ahol gondolkodni kell. Bár belgyógyásznak készültem, két dologgal fogott meg végül a gyermekgyógyászat: egyrészt rendkívül aranyosak a gyerekek, és úgy éreztem, hogy megtalálom velük a hangot. Másrészt itt sokkal több a sikerélmény. A felnőttgyógyászatban elég magas az átlagéletkor a kórházi osztályokon, és sokszor nincs már sok remény a gyógyulásra, a gyerekeknél viszont nagyon nagy lehetőségek vannak a teljes gyógyulás elérésére. Hematológus, bevallom, véletlenül lettem. Biztos, hogy nem erre a válaszra számítanak, de ez az igazság.
Ahogy említettem, vesegyógyásznak készültem, és a tudományos munkámat, a PhD-t nefrológiából, vesegyógyászatból csináltam. Németországban töltöttem két évet, elsősorban vesekutatásokat végeztem, ebből kaptam a tudományos minősítésem is. Ekkoriban a II. számú Gyermekklinikán, a Tűzoltó utcában a hemato-onkológiára fiatalokat kerestek. Fekete György professzor úr, az akkori igazgató nagyon fontosnak tartotta, hogy ez a profil ne csak megmaradjon, hanem erősödjön is. Sokat dolgoztam általános gyerekgyógyászként a hematológián, nagyon megszerettem. A területet igazi kihívásnak éreztem. Talán a gyerekek és a szülők is megszerettek, és ezek járultak hozzá, hogy hosszas rábeszélés után otthagyjam a nefrológiát. Utána már Bécsbe is hemato-onkológiát tanulni mentem ki.
Elég gyorsan bele kellett szokni az új helyzetbe, mert ahogy említettem, a betegeket el kellett látni. Van egy helyes történetem, ami jelentősen meghatározta, hogy végül átváltottam a hematológiára. Ahogy említettem, több alkalommal dolgoztam a hematológián. Ezen a területen úgynevezett forgás van, ami azt jelenti, hogy a fiatal doktorok a különféle diszciplínákban ki kell, hogy képezzék magukat. Egyszer csak az történt, hogy a szülők aláírást gyűjtöttek, hogy maradjak az osztályon, és ne forgásban dolgozzak. Mintegy negyven-ötven aláírással a szülők bementek az akkori igazgatóhoz. Ez nagyon megható volt számomra, nagyban befolyásolta a későbbi pályafutásomat, a döntésemet, hogy végül ezt a nehéz szakterületet válasszam. Igy kezdtem tehát a pályafutásomat, és már több mint 30 éve a Tűzoltó utcában dolgozom.

Akkor ezek szerint ez jó döntés volt, hiszen most már évtizedek óta ezen a területen dolgozik.

Abszolút jó döntés volt. Bevallom, kicsit féltem, főleg a lelki tényezőktől. Itt az ember élet-halál ura, súlyos betegségekről van szó, és nem minden beteg gyógyítható. Főleg 30-40 évvel ezelőtt, mikor még rosszabbak voltak a gyógyulási arányok, és nem tudtam, hogy ezt a terhet hogyan lehet elviselni. Két dolog segített. Egyrészt drámaian javultak a túlélési eredmények az elmúlt 20-30 évben, főleg a hematológia területén. Itt 80-90 százalékos túlélési eredmények vannak, a betegségek nagy része gyógyíthatóvá vált. A másik, hogy lélekben kell feldolgozni ezeket a dolgokat, és az embernek nem a veszteségben meg a kudarcban szabad, hogy eltemesse magát, hanem a sok-sok mosolygós arcban, a sok-sok hálás szülőben, a sok-sok gyógyult gyermekben, és az ambulancián az öt-tíz vagy tizenöt év múlva kontrollra megjelenő gyógyultakból kell táplálkoznia. Nagyon fontos, hogy a pozitív érzés és a pozitív megerősítés sokkal erősebb, mint a tragédia vagy a negatívum.

Doktor úr, hogy látja, akár 100 %-os gyógyulási arány is elérhető lesz rövid időn belül?
Meg fogjuk közelíteni a 100 százalékot. Ez egy filozófiai kérdés, hogy elérhető-e egy rosszindulatú betegségnél a száz százalék, de már most is közelítjük. Mindig jönnek új terápiás lehetőségek, immunterápiák, őssejtkezelések, célzott kezelések, egyéni kezelések, és újabb, az egyéni betegutakat vagy betegségutakat, az illető beteg daganatát befolyásoló gyógyszerek jelennek meg. Mindezek következtében az egyre kevesebb szövődmény, és talán egyre kevesebb mellékhatás révén valószínűleg egyre több beteget fogunk tudni meggyógyítani. Rövid időn belül a 100%-ot csak bizonyos betegségek esetében fogjuk elérni, egy részét talán már el is elértük, de vannak olyan betegségek, ahol ez hosszabb, akár több évtizedes folyamat is lehet.
Gondolom ez azt is feltételezi, hogy a képzés, a tanulás egy életen át tart.
Természetesen. A fiataloknak is folyamatosan mondom, hogy körülbelül 10 évente újra kell tanulni a szakmát, de lassan lehet, hogy 5 évente. Ma már elfogadhatatlan az, ahogy harminc évvel ezelőtt a betegeket kezeltük. Nyilván bizonyos alapok megvannak, de rendkívül gyors az orvostudomány fejlődése. Éppen ezért a fiatalok képzése rendkívül fontos, egy egyetemi klinikának alapvető feladata. Mint tanszékvezető, az oktatásért felelős vagyok - a fiatalok képzéséért, a graduális és posztgraduális képzésért, illetve a saját magunk továbbképzéséért is. A Semmelweis egy elit kutató egyetem, amely biztosítja azokat a lehetőségeket és feltételeket, hogy ez a folyamatos tanulás megvalósuljon. Itt a legkorszerűbb, legújabb, legjobb módszerek rögtön bevezetésre kerülnek a klinikai gyakorlatba is.
Van valamilyen titka, hogy hogyan lehet hatékonyan átadni ezt a tudást? Önök nagyon sikeres gyermekgyógyászok. A fiatal generációk, akik jönnek és tanulnak Önöktől, ők is ilyen lelkesek? Ők is szeretnének nagyon jó gyermekgyógyászok lenni?

Igen, bár nyilván vannak generációs különbségek. Változik a világ, egyre gyorsabb minden, és húsz-harminc évente óriási változások jönnek. Tehát a módszerek és a szemlélet valószínűleg egy picit más. A mindennapi élet során a viziteken, a beszélgetéseken a betegekről, a betegségekről folytatott viták és a továbbképzések kapcsán lehet átadni azt a fajta szemléletet, tudást, tapasztalatot, empátiát, ami nem tanulható meg az internetről. Ahonnan persze ma már nagyon sok minden letölthető. De a hozzáállás, a mentalitás, a kurázsi csak az emberek közötti kommunikáció és kapcsolat révén valósulhat meg, És az orvos-beteg kapcsolatról se feledkezzünk meg, hiszen a PET CT, az agysebészet, vagy a protonbesugárzás érájában is nagyon fontos, hogy az orvos-beteg kapcsolat milyen, hogy az orvos milyen személyes élményeket szerez a betegről, milyen tapasztalata, tudása van, hogy egyénre szabva, az illető betegségre megtalálja a legjobb megoldást.

Egy pár dolgot ki tudna emelni, hogy Ön szerint mitől lesz valaki jó gyermekgyógyász?
A jó gyerekgyógyász annyiban különbözik a jó orvostól, hogy egy kicsit infantilisnek is kell lennie, és meg kell találnia a hangot a gyerekekkel. Nemcsak a szülőkkel vagy a felnőtt beteggel, nemcsak racionálisan, tudományosan és tárgyszerűen, hanem játékosan, vidáman meg kell találnunk a hangot a gyerekekkel. Ez alaptulajdonság a jó gyerekgyógyásznál. Minden más általános, ahogy említettem, a folyamatos továbbképzés és maximalizmus - csak a legjobb lehet jó, hiszen itt egészségről és betegek életéről van szó. Ebben az óriási információáradatban nekünk szintetizálni és analizálni kell a tudást, ki kell hámozni a rengeteg ránk zúduló orvosi információból a hasznosakat, és abból kell egyénre szabottan megtalálni a legjobb megoldást. Mindenre kritikával kell tekinteni, soha nem szabad egy labor vagy bármely más vizsgálat eredményét azonnal elfogadni: utána kell járni, ha nem illik bele a képbe, és sok apró, sokszor egymásnak ellentmondó információból kell megtalálni a végső jó megoldást.
Említette az elején, hogy régebben a gyógyulási arányok nem voltak ennyire jók, és ahogy Ön is mondta, egy kicsit tartott ettől, de hogy lehet ezt kezelni? Mert még mindig pár százalékban elmennek gyermekek, és ez azért egy nagy lelki terhet jelent.
Úgy lehet kezelni, hogy az ember a pozitív dolgokba kapaszkodik. Sokkal több pozitív élmény ér minket, mint negatív. Én a területemet némi beképzeltséggel a szakma csúcsának gondolom, mivel itt nagyon sok múlik az orvoson. Ezek a betegek nem gyógyulnak meg maguktól. Vannak gyerekkori betegségek, amelyek maguktól elmúlnak, mint például a megfázás, köhögés, láz. Amiket mi kezelünk, nem. Nagyon fontos, hogy mi a topon legyünk. Nekünk az egész gyerekgyógyászatot és az egész orvostudományt ismernünk kell, nemcsak a hematológiát vagy az onkológiát. Itt annyira sok szövődmény, mellékhatás és egyéb probléma van, hogy minden területen felkészültnek kell lennünk. Ez az egyik, ami erőt ad, a másik pedig a sok mosolygós gyógyult gyerek. Sokkal több a gyógyult gyerek és a boldog szülő, mint az elkeseredettség vagy a tragédia, és ha ezt az ember fel tudja fogni, úgy lehet túlélni.
A mindennapokban mi másból merít még erőt? Mi a hobbija?
A szabadidőből is erőt merítünk. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ember kikapcsolódjon. Szükség van a relaxációra, szükség van arra, hogy ne csörögjön a telefon. Szerencsére már sikerült egy olyan fantasztikus csapatot felépíteni, hogy nem kell, hogy engem éjjel vagy hétvégenként felhívjanak, be tudjuk osztani egymás között a feladatot. Fontos, hogy a megfelelő pihenés meglegyen. Nagyon szeretek utazni, világot látni, más kultúrákat, kalandos tájakat, gyönyörű természeti helyeket felfedezni, úgyhogy ez az egyik terület, a másik pedig a főzés. Rendkívüli módon szeretem a gasztronómiát, a csúcsgasztronómiát.
És ahogy hallottam, a borászatot is.
Igen. Több, mint 60 szakácskönyvem van otthon, de sokszor különleges menüket állítok össze, saját receptúra alapján. Ezek sokszor 5-6 órás hosszú főzések, nem Jamie Olivér 15 perces konyhája. Ez adja meg az örömöt és kikapcsolódást, és ehhez hozzátartoznak a borok is. Nem azt mondom, hogy nagy borszakértő vagyok, de a jó ételekhez szívesen válogatok össze jó borokat. Otthon is van egy kis készlet ételekből, italokból, és szeretettel szoktam meghívni a családot, a baráti környezetet kis kulináris csemegékre. És szívesen megyek Michelin-csillagos vagy fine-dining éttermekbe, szeretem az újdonságokat, a finom ízeket.

Egy kicsit visszakanyarodva a szülőkkel, gyerekekkel való kapcsolatra: a bizalmat hogyan lehet a szülők, gyerekek irányába kiépíteni, megtartani? Mennyire fontos az őszinteség?
Két vagy három dologgal lehet bizalmat kiépíteni, ebből az egyik az őszinteség. Nem szabad mellébeszélni. Nyilván súlyosabb helyzetekben az ember mindig meghagyja a reményt, még akkor is, hogyha a gyógyulás esélye már kisebb. De az őszinteséget értékelik a gyerekek, a kamaszok és a szülők is. Ugyanakkor mindenkinek a saját szintjén kell elmagyarázni a dolgokat, hogy megértse. Ha én latin szavakat és kifejezéseket használok, meg zárójelentéseket adok csupán, akkor valószínűleg nem fogják megérteni. Nagyon fontos, hogy odaadással, őszinte szeretettel, barátsággal forduljunk a gyerekek és a szülők felé. A gyerekek a legérzékenyebb szenzorokkal rendelkeznek ezen a téren, abszolút ráéreznek, hogy ki az, aki szeretettel fordul feléjük, és abban fognak megbízni. Ez éppúgy érvényes a szülőkre is.
Gondolom különbözőképpen kell az egyes korcsoportokhoz szólni.
Igen, nagyon különbözően. Egy háromévesnél inkább játékosan kell megpróbálni megszerezni a bizalmat: viccekkel, trükkökkel, mosolygással, nevetéssel. Egy 17 éves nagyfiúnál pedig úgy lehet megszerezni a bizalmat, hogy beszélünk a csajozásról, a diszkóról, őszintén az alkoholról, a diétáról és annak a szükségességéről, a halálos vagy gyógyítható betegségről. Ott egészen más hangot kell megütni. A szülőkkel megint más módon, a beosztásuknak, iskolázottságuknak, szociális helyzetüknek megfelelően kell kommunikálni.
És gondolom megpróbálnak jó példát is mutatni a családoknak.
Megpróbáljuk, igen. Az egész lényünk optimizmust és derűt sugároz. Súlyosan beteg gyerekeket kezelünk, mégis jó hangulat van az osztályon. A nővérek nevetnek, az orvosok mosolyognak, jön a pszichológus, a gyógytornász, a tanár, a foglalkoztató, a dietetikus, és mindenki hozzátesz valamit, tehát ez egy abszolút csapatmunka. Úgy működünk, mint egy nagy, mosolygós család, és ez óriási segítséget jelent mind a szülőknek, mind a gyerekeknek.
Az Érintettek Díjat az Érintettek Szülői Egyesület alapította azért, hogy kifejezzék hálájukat azoknak az orvosoknak, nővéreknek, kórházi dolgozóknak, akik minden nap azért dolgoznak, hogy a gyermekeket megmentsék, életüket könnyebbé tegyék. Mit jelent az Ön számára, hogy idén Ön kapta az Érintettek Díját?
Egyrészt meglepett, másrészt óriási boldogságot és meghatottságot jelent. Azt jelenti nekem, hogy mégis van értelme ezt csinálni! Folytatni kell, össze kell szedni magunkat, és a megváltozott helyzetben is csinálnunk kell ugyanolyan lelkesedéssel! A tudományos elismerés mellett, amit akkor kaptam, amikor nagydoktor lettem az akadémián, az életem talán második legnagyobb dolga, amikor azok jeleznek vissza, akikért az ember a szívét-lelkét kiteszi. Nagyon boldog vagyok, hogy ez pozitív fogadtatásra talált! Nekem is segít a nehézségeken átlendülni, és segít, hogy az elkövetkező időkben is lelkesen és örömmel végezzem ezt a munkát.
Az Érintettek Díj éppen ezt a célt szolgálja, hogy egy kicsit vissza tudjanak adni a szülők a gyógyítóknak. Kedves Doktor Úr! Nagyon sok szeretettel gratulálunk még egyszer, és hálásan köszönjük ezt a nagy szeretettel végzett munkát!

Nézd meg a kedves köszöntő videót, amit Dr. Kovács Gábor részére készítettünk az Érintettek Díjátadóra!

Az esemény megvalósulását a Kulturális és Innovációs Minisztérium és Családbarát Magyarország támogatja, ezúton is köszönjük nekik!